Tigrincs

Szeretnék egy kicsit mesélni magamról, aki meg akar ismerni, pár alapvető dolgot megtudhasson rólam.
Miklósovics Máténak hívnak, Cegléden születtem, 1973 október 21-án, tehát mérleg vagyok. Jelenleg Albertirsán, szüleimmel és kutyámmal élek. Pár évig éltem Budán és Kecskeméten is, most itthon dolgozom, vagy épp nem dolgozom, mikor hogy hozza a sors. Főleg számítógépes dolgokkal foglalkozom, de mindig úgy hozza a sors, hogy valami újba mindig bele kell tanulnom, no nem mintha bánnám.
Hű társam Mokka, egy ifjú uszkár kan kutya, akivel már sokak szerint elválaszthatatlan vagyok.
Másik "szerelmem" a motor, ez egy Suzuki Burgman tipusú 400cc-s nagyrobogó. Sokáig azt hittem, sosem fogok két keréken gurulni, hiszen az veszélyes, kényelmetlen, meg egyébként is... mégis most bolondja vagyok. Rá kellett hogy jöjjek, ezt sem lehet kívülről megitélni, motorozva tudtam meg miért jó vagy nem jó gurulni. Márpedig jó.
Jelenleg sajnos egyedül vagyok, se barátnő, se feleség, csak két szülő meg egy kutya. Szóval csajok, csak bátran, szívesen ismerkedek! :)

Nos, ő az én Mokkám. Rosszcsont kölyök, de így szeretem. Sokáig szerettem volna saját kutyát, olyat, aki hozzám ragaszkodik, akinek én vagyok a gazdi, tizensok évet vártam rá. Hol azért nem lehetett, mert a munkám olyan volt, hol azért, mert az albérletbe nem lehetett bevinni. Aztán egyszercsak itthon dolgoztam fél évig, és úgy alakult, hogy egy ismerősnek kölyökkutyái voltak, tehát tudtam vele foglalkozni, szemmel tartani. Úgymond, itthon voltam vele GYES-en. Utána sokfelé kellett mennem, munkaügyben, vagy épp vakációzni, s amikor tehettem, vittem magammal. Ez első hallásra kicsit macerásnak tűnhet, pláne a vidéki embereknek, akik még sétáltatni se viszik el a kutyájukat, de mi meg tudtuk oldani. Szerencsére Mokkának lett egy jó szokása: ha az ölemben van vagy a karomban, akkor tudja, hogy jónak kell lenni. Ez jól jött orvosnál, tömegközlekedve, társaságban (esetleg kutyától félő emberek közt), de pl. volt Budán olyan hentes is, aki ismert minket, és tudta, hogy a kutya nem ér semmihez, ergo megtűrte, hogy kényszerből a boltba is beviszem a kutyát, ölben.

Mokka sokmindent megtanult, jellenzően azt, ami a gazdinak fontos volt, de sok alaki dolog, aminek nem sok hasznát vettem volna amúgy sem, azt nem. Előbb tanulta meg, hogy a piros lámpánál meg kell állni, mint hogy megtanuljon parancsra hasra vágódni. Sajnos ennek ellenére kicsi korában elszenvedett egy csúnya balesetet, ebből kifolyólag az egyik lába ferdén nőtt, és bicebóca lett. Dehát így kerek a világ nekünk.

Egy időben tanakodtam azon, hogy hogyan oldjam meg a Pestre való mindennapos bejárást. Gyalog-bicajjal... hát ez nem igazán reális lehetőség. Sajnos távolsági buszközlekedés felénk nincs. Vonat... hát ezzel másfél-két évtizedes tapasztalatom van, méghozzá elég vegyes. Alapvetően kényelmes, de kicsit drága és szeszélyes dolog. Kocsi? Ezen is gondolkodtam, de tudom, hogy lassan járhatatlan fővárosunk autóval, és minden járulékos költsége a kocsikázásnak elég magasra rúg, beleértve a parkolást, tankolást, adókat, biztosítást, stb... szóval ezt is hamar elvetettem. Aztán jött az ötlet, a motor. Először egy kis 50cc-s futárrobógóba fektettem be, amin egy szezont becsülettel végig is utazgattam, Pestre fel és haza minden nap a 4-es főúton. Aztán amikor megtapasztaltam, mennyire nincs tekintélye egy ilyen kicsi járműnek, elhatároztam, nincs megállás, tovább kell lépni motorügyben. Elkezdtem tanulni, és hitelre vettem egy jelentősen nagyobb jószágot, egy Suzuki Burgman K6 AN400-ast. No, ez már mindjárt jobb volt, a kamionok nem hogy nem mentek el mellettem 5 centis oldaltávolságot tartva, hanem én előzgettem inkább mindenkit. Ráadásul mind kényelemben, mind távolságban, mind pakolhatóságban sokkal többet tudott a kicsinél, sőt, utas is ülhet már mögém. Aztán meglett a jogsi is, és a motort is nyúzom már keményen. Persze álmodozom már a következőről, ami nagyobb lesz, szebb, gyorsabb, kényelmesebb... De ott még nem tartunk, hogy ez egyhamar valóság is legyen.

Alapvetően társasági ember vagyok, mindig is éreztem késztetést arra, hogy másokhoz is szóljak, hogy megmutassak, elmeséljek valamit. Sajnos, a régi jóbarátok már eltűnedeztek mellőlem, a gimis-egyetemi-főiskolás jóbarátok java vagy a karrierjébe van bebetonozva, vagy a kis családja foglalja már le a nap 24 órájában. Persze ezzel nincs is semmi baj, én is ezt tenném, részben teszem is. De azért hiányzanak a régi jó világmegváltó beszélgetések, a bulik, amiből hosszú évek alatt anekdoták párlódnak le, és persze az, hogy az ember a jó és a rossz pillanatait, az örömeit és bánatát napi szinten a barátaival megossza. No, talán ezért is tetszik nekem a blogolás. Nem vagyok grafomán, nem akarok naplót vezetni, vagy épp kényszeresen leírni, óráról órára leltárszerűen, hányat fordítottam a mókuskerekemen, de azért néha akad 1-2 olyan dolog, történet vagy tapasztalás, szépség vagy mókás lelet, amit másokkal is szeretnék megosztani, akár ismeretlenekkel is. Ha szeretnéd megtudni, mi foglalkoztat engem időről időre, olvass bele a blogomba!